Mire figyeljünk a légvárak használatánál?

A gyerekek szinte fáradhatatlanok, naphosszat szaladgálnak, játszadoznak. Egyik kedvenc elfoglaltságuk az ugrálás, mely azon túl, hogy vidám elfoglaltság, bizony az egész szervezetre jótékony hatással van. Segíti a nyirokrendszer keringését, erősíti az izmokat, zsírt éget, melynek hatására a gyerekek farkaséhessé válnak. 

Felnőttként irigykedve nézzük mi is, amikor a gyerkőcök egy rendezvényen felállított ugrálóvárban élhetik ki az ugrálás iránti szenvedélyüket. 

Ahhoz, hogy valamennyien boldog emlékekkel távozzunk egy-egy ilyen ugrálás után, néhány fontos dologra szülőként figyelnünk kell. 

Manapság már nincs olyan szabadtéri gyermekrendezvény, ahol ne állíttatnának fel ugrálóvárat. Van ahol több méretű játék is megtalálható, gondolva a korosztályok eltérő igényeire. A kisebb gyerkőcök számára általában kisebb méretű 3x4 méteres levegővel felfújt légvárakat állítanak fel. Ezekben a játékokban kizárólag csak ugrálni lehet, hiszen az oldalfalak és az aljzat is levegővel felfújt gumi.

Ezeket a kisebb légvárakat óvodai rendezvényeken a csoportszobában felállítva is szokták használni kis helyigénye miatt.

A külső helyszíneken, szabadtéri fesztiválokon felállított légvárak esetében mindig figyeljünk a megfelelő rögzítésre. Mielőtt gyermekünket beengedjük az ugrálóvárba győződjünk meg arról, hogy az megfelelően működik-e. Járjuk körbe, nézzük meg, hogy a levegő egyenletesen oszlik-e el a teljes felületen és a rögzítésről gondoskodtak-e. Sajnos néhány komoly baleset már előfordult a helytelen, vagy egyáltalán nem rögzített légvárak, ugrálóvárak használatakor. A legsúlyosabb eset az Egyesült Államokban történt, ahol a hirtelen támadt vihar felborította a légvárat, melyben több gyermek is tartózkodott és felborította.

Arra is ügyeljünk, hogy ne maradjon gyermekünk felügyelet nélkül, hiszen a légvárban egyszerre több gyerek ugrál, kisebb balesetek előfordulhatnak. Egymásra esnek a gyermekek, megütik egymást, fejüket összeüthetik. Ilyenkor elkél a gyors anyai-atyai ölelés, hogy a fájdalmat enyhítse. Ezért is figyeljünk arra, hogy egyszerre csak az ugrálóvár méretéhez engedélyezett számú gyermek legyen egyszerre a játékban.

Minden esetben biztosítunk felügyelő személyzetet ugrálóvárainkhoz.

Fontos tudnunk, hogy a minőségi anyagból készült játékok TÜV engedéllyel rendelkeznek, melyet egyébként három évente meg kell újítaniuk. Az üzemeltetőtől akár az erre vonatkozó igazolást is kérhetjük.

Nagyobb gyerkőcök számára már egy idő után unalmassá válhat az ugrálás, így egyre több alakzatú légvárat találtak ki a gyártók. Találkozhatunk csúszdás változattal is, mely akár több méter magasságú is lehet. Általában középen, vagy a csúszdától elkülönített részen másznak fel a gyerekek, így előzve meg a baleseteket. A kombinált légvárakban a csúszda és az ugráló rész együtt található meg.

Szintén a nagyobb gyerekek számára ügyességi játékokkal teli légvárakkal is találkozhatunk. Ezekben levegővel felfújt emelkedők, labirintusok, és labdatenger is található.

A Játékmesterek szolgáltatásai között szerepel légvárak, ugrálóvárak bérbeadása, így ha otthoni környezetben, vagy rendezvényen szeretnétek gyermekeiteket meglepni egy igazán aktív mulatsággal, keressetek meg bennünket.