Mivel köthetjük le egy szülinapi bulin a gyerekek figyelmét?

A születésnapi gyerekzsúr megszervezése néhány szülő számára embert próbáló feladat. Neikik szeretnénk mai cikkünkkel egy kicsit jobban rávilágítani a gyerekek játékszokásaira.

Főként nem azért, mert nem tudják eldönteni, hogy gyermekük milyen bulinak örülne, vagy kiket hívjanak meg a gyerekzsúrra, hanem azért, hogy azt a sok - néhány esetben különböző korcsoporthoz tartozó - gyermeket együttes játékra ösztönözzék.

Az egyik legfontosabb eszköz, amivel minden gyerek azonosulni tud, az a zene. A gyerekeket mozgásba hozza, fellelkesíti és még a felesleges energiájukat is levezeti a tánc és a zene. Érdemes olyan számokat is betenni a repertoárba, amit minden gyerek ismer, például Halász Judit, Alma együttes számai népszerűek, emellett a napi slágerek közül is betehetünk néhányat, hiszen például a Gangman Style klasszikusnak nevezhető számát már a legkisebbek is imádják.

Tévhit, hogy csak a kicsik szeretik a témapartikat, ahol egy mese témája köré épül a buli. Valamennyi játék, dekoráció egy történethez kapcsolódik. Sok kislány szeretne hercegnő vagy tündér lenni, míg a fiúk főleg kalózok, vagy szuperhősök bőrébe bújnának. A nagyobb gyerekek a Harry Potter történetekre alapuló játékokat kedvelik, de a sorversenyek, Ki mit tud jellegű partik is a kedvencek között vannak.

Az 5 évesnél idősebb gyerkőcök a kifinomultabb szórakoztatást igénylik. Míg a kicsiknek elég a zene, tánc, jelmezek, arcfestés és egy kis kézműves foglalkozás, addig a nagyobbak már együtt, akár csapatokra osztva szeretnek érdekes feladatokat megoldani. Ez a korosztály élvezi már a meghívott bűvész,  zsonglőr vagy bohóc műsorát is.

A tizenévesek is szeretnek bulizni, ezért nekik már egy DJ-vel megfűszerezett születésnapot is lehet rendezni. A fiúknak egy ütős téma a foci. Dobjuk fel a partit egy freestyle focizsonglőrrel, aki bemutatja műsorát, majd néhány izgalmas mozdulatot meg is tanít a fiúknak.

Összefoglalva tehát az alábbi témák érdekli a különböző korosztályú gyermekeket:

  • Lufihajtogatás - 3-7 éves
  • Varázsló, bűvész - 5-11 éves
  • Bohócműsor - 3-7 éves
  • Jelmezes karakterek - 3-7 éves
  • Arcfestők - 3-10 éves
  • Bábszínház - 3-7 éves
  • DJ, zene - 5-16 éves
  • Ugrálóvár, felfújható játékok - 3-7 éves 

Ha tanácsaink ellenére mégis úgy érzed, hogy számodra nagy kihívás lefoglalni a szülinapi bulin akár 15-20 gyereket, akkor nézd meg csomagajánlatainkat. Nem fogsz csalódni, ha minket választasz, hiszen valamennyi munkatársunk szakképzett animátor, többségük bébiszitter is, így ők felkészülten várják a napot, amikor a gyerkőcök megrohanják a házat.