A karácsony rövid története

Ismét elérkezett a várva várt karácsonyi időszak. A gyerekek már izgatottak, vajon mi lesz a karácsonyfa alatt elrejtve számukra. Ezt a várakozással teli időszakot szeretnénk felhasználni arra, hogy elmeséljük a karácsony történetét röviden.

A karácsony ünnepe a mai szokások szerint a keresztény ünnepkörhöz kapcsolódik. Azonban, ha kicsit mélyebbre ásunk a történelemben, akkor láthatjuk, hogy ókori pogány rituálékhoz kapcsolódik. Mégis mindannyian a kis Jézus születésének ünnepeként ismerjük a karácsonyt.

December 25-én Isten fia, Jézus megszületett Betlehem városában, ahová a háromkirályok, a napkeleti bölcsek érkeztek ajándékokkal ezen a napon. Fényes csillag vezette őket útjukon, innen eredhet a szokás, mely szerint karácsonykor ajándékozzuk meg egymást és a fenyőfa tetejére kerül az utat mutató csillag.

A katolikus egyház különböző felekezetei eltérő időpontban ünneplik a karácsonyt, hazánkban karácsonyi misén vesznek részt a hívők, karácsony előestéjén vagy karácsony napján.

A gyerekek számára az előkészületek nagyon fontosak. Már hetekkel korábban szeretnének üzenni a Jézuskának, vagy a Télapónak, hogy milyen ajándékra vágynak. Segítsük őket azzal, hogy megcímezzük a borítékot, kisebb gyerkőcök, akik még nem tudnak írni,  rajzokkal illusztrálhatják a levelet, mi pedig leírhatjuk mondataikat. Néhány tippet olvashattok a levélírás megkönnyítésére a karacsony.info.hu oldalon.

Napjainkban már nehéz eldönteni, hogy ki is hozza az ajándékot, hiszen a külföldi mesékből érkező üzenetek szerint a Mikulás mászik be a kéményen keresztül karácsony napján és hozza el az ajándékokat, míg a keresztény vallást gyakorlók szerint Jézuska érkezik hozzánk és tesz csodát, amikor a fa alatt megjelennek a vágyott ajándékok. Gyermekünkben próbáljuk meg tisztázni saját hitrendszerünk alapján, hogy ki hozza a meglepetéseket, mert akár össze is zavarodhat ettől a fontos kérdéstől. A sok amerikai mesefilmben látja a Mikulást karácsonykor, aztán szenteste otthonában megszólal a csengő és Jézuska, meg az angyalkák szárnysuhogása közben érkezik az ajándék. Tegyük tisztába a dolgokat még jóval karácsony napja előtt, nehogy megrémíssze gyermekünket a felfoghatatlan.

Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánunk! Jövőre találkozunk!