Hogyan előzzük meg a tipikus nyári baleseteket!

A nyár vidámsággal, játékkal teli minden kis gyerkőc számára. Viszont szülőként egy megpróbáltatás figyelni a gyerekek minden mozdulatát, nehogy baleset érje őket. Mire kell figyelmet fordítanod?

A nyári időszakban a kötetlen szórakozás és kevesebb szabály érvényesül. A gyerekek önfeledten játszanak, nem mindig figyelnek arra, amit korábban már próbáltunk nekik megtanítani. Sokszor kerülhetnek veszélyes helyzetbe, melyre nekünk kell szülőként, gondviselőként, gyerekfelügyelőként felkészülnünk, többszörösen odafigyelve rájuk ebben az időszakban. A nyári balesetek más időszakokban is előfordulhatnak, azonban ilyenkor fokozottan történhetnek hasonló dolgok a gyerkőcökkel.

Közlekedési balesetek

Kerékpár és görkorcsolya használata a nyár egyik legkedveltebb időtöltése a gyerekek körében. Azok, akik most tanulják ezeknek az eszközöknek a használatát, bizony ne hagyjuk, hogy védőfelszerelés nélkül kezdjenek hozzá. Oktassuk ki a gyerekeket a közlekedési szabályokról. A bukósisak használata elengedhetetlen, miután rengeteg esetben védte már meg a gyerekeket a súlyosabb sérülésektől.

Vizi balesetek

Minden szülő rémálma a vízben történt baleset, amikor csak egy pillanatra nem figyelünk a gyerkőcre és már kész a baj. Az alámerülő kisgyermek nem tud segítséget kérni, akár egy fél méteres vízben is belefulladhat. Sose hagyjuk, hogy egyedül menjen a gyerkőc a vízbe, még akkor sem, ha látótávolságban van tőlünk. Nem szabad a vizibicikliről, gumimatracról felhevült testtel a vízbe ugraniuk, mert bizony még a kis gyermekek teste sem tolerálja ezt a változást. Korábbi cikkünkben a vízi balesetek veszélyeiről már írtunk, itt olvashatod: Ugye sosem hagyod egyedül gyermeked a vízparton?

Leégés és napszúrás

Napjainkban az UV sugárzás mértéke már nem ugyanolyan, mint a mi gyerekkorunkban. Sokkal erősebb, intenzívebb a sugárzás mértéke, így egyre kevesebb időt tölthetnek a délelőtt 11 és délután három óra közötti időszakban a gyerkőcök a napon, a fedés nélküli medencékben, szabad vizekben. Mindig használjunk legalább 50 faktoros fényvédő krémet, ezzel kenjük be jó alaposan a gyerekek szabad bőrfelületét. Emellett ne feledkezzünk meg a vékony sapka használatáról sem, hiszen a napszúrás csendben érkezik, nem azonnal észrevehető, hanem csak a későbbi fejfájás, hányinger, hányás és hőemelkedés mutatja meg, hogy gyermekünk több időt töltött a napon, mint azt kellett volna. Javasoljuk, hogy a veszélyes időszakban inkább árnyékban játszanak, vagy a hűvös szobában töltsék az időt.

Nyílt láng, bográcsozás

A szabadságolások idején a legjobb elfoglaltságok között tartjuk számon a családi, baráti közös bográcsozásokat, grillezéseket. Ekkor azonban még inkább oda kell figyelnünk a gyerekekre, hiszen nyílt lángot használunk, esetenként egy-egy szalonnasütés alkalmával még a gyerekek is a tűz fölé tartják nyársaikat, így előfordulhatnak kisebb égési sérülések. Mindig legyünk felkészülve az ilyen esetekre, legyen kéznél hideg víz, lehetőleg folyóvíz, amivel 8-10 percig hűteni tudjuk a sérült részt, de ne tegyünk semmilyen krémet, régi jól bevált módszer szerint disznózsírt a sebre. A később kialakult hólyagokat ne bántsuk, ne szúrjuk ki, mert ez gennyesedéshez vezethet, illetve utat engedhetünk a kórokozóknak.

Csípések

A darázscsípés, méhcsípés gyakori a nyári hónapokban. Ha a gyermek nem allergiás ezekre a csípésekre, akkor nincs sok teendő, kenjük be a csípés helyét gyógyszertári rázós folyadékkal, vagy aloe verával, ez nyugtatólag fog hatni az irritált bőrfelületre. Azonban, ha a gyermek allergiás a csípésre, akkor mielőbb forduljunk orvoshoz. A gyerekeknél ritkább a rovarcsípés okozta sokk reakció, náluk inkább lokális bőrreakciókra kell számítanunk, mint például a csalánkiütés. Ha nem csak a csípés helyén lesz duzzanat, akkor mindenképpen forduljatok orvoshoz.